.jpg)
A lényeg az, hogy ráébredtem, hogy kell nekem az írás, hogy kicsit kimásszak a saját kis zűrzavaros életemből, ezért terveim szerint ez a blog folytatódik. Ismétlem, terveim szerint. Harmadikos gimnazista vagyok, aki ötös érettségikkel szeretne készülni pszichológia szakra két nyelvvizsgával, tehát nem tudom, hogy ez a terv mennyire lesz megvalósítható. Mindenesetre igyekszem.
Fogadjátok szeretettel ezt a részt!:)
„Az ember sohasem tudhatja, kivel hozza össze a sors, vagy hogy egy egyszerű döntés - hogy a sarkon jobbra fordulunk vagy balra - néha mindent megváltoztat. Van úgy, hogy a választásaink nem számítanak. Máskor... egészen váratlan helyzetekbe sodorhatnak.”
/J. R. Ward/
https://www.youtube.com/watch?v=aD8IY7Q_n-U&spfreload=10
- Amphitrite Vardalos, hozzám jössz feleségül? - teszi fel a kérdést Chuck újra, mintha fogyatékkal élő lennék, és háromszor kellene nekem elmondani mindent.
Tudtam, hogy a közeljövőben fel fogja tenni ezt a kérdést. Hogy miért? Az utóbbi hetekben folyamatosan arról papolt nekem, hogy milyen lesz, ha összeházasodunk, új házat veszünk, öt gyerekszobával, ami öt gyönyörű gyereknek ad majd ágyat és játszó teret. Már eltervezte, hol lesz az esküvőnk, hova megyünk nászútra, és hogy milyen szép lenne, ha az első gyermekünk a nászúton foganna. Persze mindig tereltem a témát. Hogy miért? Egyrészt: Chuck jó ember, kedves hozzám, de nem az a tipikus "őrülten szerelmes vagyok belé és vele akarom leélni az életem" érzést váltja ki belőlem. Másrészt: tizenkilenc éves vagyok. Nekem még nem az a dolgom, hogy háziasszony és anya legyek. Nemrég kaptam egy nagyon jó modell állást, emellett szépség- és divatblogger vagyok, a barátaimmal élek, akiknek segítségre és támogatásra van szükségük, ahogy nekem is, tőlük. Nem akarok még esküvői ruha után nézni, majd kismamaruhákat és bababútorokat vásárolni. Nem vágyom arra, hogy minden estére vacsorát főzzek a férjemnek. Nekem a mostani életem kell. Az időben kelés, út a munkába, délután egy kis kikapcsolódás és pihenés, este a fiúkkal elmenni valahova, vagy csak otthon maradni, és együtt lenni. Nem vágyom a házas életre, sem gyerekekre. Majd fogok, de most még nem. És ez érthető is, úgy gondolom.
Nem tudom, mit válaszoljak vagy reagáljak a kérdésre, Chuck pedig türelmetlenül pillant fel rám. Ötletem sincs, hogy mit tegyek, és azon gondolkozom, hogy rácsukom az ajtót Chuckra, és az ablakon keresztül kiszökök, mikor megjelenik mögöttem Zack és Marco.
- Mi van haver, görcs állt a térdedbe? - nevet fel hangosan Marco, majd megpillantja az ízléstelenül hatalmas gyémántgyűrűt Chuck kezében. - Te meg mit csinálsz? - szegezi Chucknak a kérdést.
Nem tudom, mit válaszoljak vagy reagáljak a kérdésre, Chuck pedig türelmetlenül pillant fel rám. Ötletem sincs, hogy mit tegyek, és azon gondolkozom, hogy rácsukom az ajtót Chuckra, és az ablakon keresztül kiszökök, mikor megjelenik mögöttem Zack és Marco.
- Mi van haver, görcs állt a térdedbe? - nevet fel hangosan Marco, majd megpillantja az ízléstelenül hatalmas gyémántgyűrűt Chuck kezében. - Te meg mit csinálsz? - szegezi Chucknak a kérdést.
- Megkérem a szerelmem kezét.
- A sze...A SZERELMED? ÉS MEGKÉRED? NORMÁLIS VAGY, EMBER? - kezd el Marco ordítani. Mozdulni sem bírok, így Zack nyugtatja legjobb barátunkat. Marco amilyen gyorsan felkapja a vizet, olyan gyorsan le is tud nyugodni, így pár másodperccel később sokkal kisebb hangerővel fordul Chuckhoz. - Ez a lány 19 éves. Most kapott munkát. A legjobb barátaival él. Boldog. Képes lennél kiszakítani ebből az életből?
- Kiszakítani? Mellettem még boldogabb lenne! - válaszol Chuck rögtön.
- Boldogabb? És mit tudnál adni neki? Leszámítva ezt az undormány nehéz gyűrűt? Mit adnál neki? Öt-hat gyereket? Boldogtalan, elcseszett életet?
- Szeretem.
- Szereted a francokat. Magadon meg a pénzen kívül senkit és semmit nem szeretsz. Honnan loptad ezt a gyűrűt? Vagy kölcsönkértél, és ha majd összeházasodsz Amphitrite-vel, akkor majd megkopasztod és az utcára teszed? Ne viccelj már! - érvel Marco.
- Te meg miről beszélsz? - fordulok Marcohoz. Most mozdulok és szólalok meg először az ajtónyitás óta.
- Miről beszélek? Arról, hogy a nagy szerelmednek semmi pénze. Az anyja, miután egy szem kisfiával eltették láb alól a gazdag apucit, tulajdonképp elköltötte az összes pénzt. Új ház, új kocsik, ékszerek, ruhák. Nyakig ülnek az adósságban.
- Ezt meg honnan veszed? - háborodom fel. Akármennyire is nem szeretnék hozzámenni Chuckhoz, ő a barátom, és szeretem.
- Szerinted miért van az, hogy sosem hív át magukhoz? Mondjuk mert a házuk fele üres, mert eladtak mindent, hogy enni tudjanak. Vagy miért nincs otthon hétköznap éjszakánként? Mert egy éjjel-nappali kajáldában dolgozik.
- És ezt meg honnan veszed?
- Emlékszel, mikor múltkor hazautaztam anyáékhoz? Megálltam kajálni éjszaka, és láss csodát, ki vette fel a rendelésem? Ez itt! - mutat Marco a barátomra.
- Lennél egy kicsit illedelmesebb? - förmedek rá.
- Illedelmesebb? Ezzel? Már miért tenném? EGY HAZUG, MOCSKOS GYILKOS! - Most már megint kiabál.
- NE VÁDOLD MEG! SEMMIT NEM TUDSZ RÓLA! HOGY KÉPZELED? - kiabálok én is, szemeimből most már folynak a könnyek.
- Srácok, csendesebben! Az összes lakó minket néz - szólal meg Zack a maga csendes, nyugodt hangján.
- EZT NÉZD MENNYIRE ÉRDEKEL! - mutat Marco az arcára, Zackhez fordulva. - KURVÁRA NEM! EZ A DISZNÓ FELESÉGÜL AKARJA VENNI A LEGJOBB BARÁTUNKAT!
- Az, hogy ez jó ötlet-e, vagy sem, majd Amphy eldönti - szólal meg újra Zack, és magával húzza Marcot a lakásba.
Chuck felé fordulok. Telt ajkai lefelé konyulnak, feje kissé megbillenve és lehorgasztva, szemei csillognak, de nem a boldogságtól. Rosszul esett neki ez a jelenet. Kezdtem én azzal, hogy nem mondtam neki igent, majd Marco kitörése, Chuck gyanúsítása, végül a veszekedésem Marcoval. Nem tudom mit csináljak, így letérdelek a már két térden támaszkodó párom elé, és szorosan megölelem. Érzem, hogy óvatosan lerakja a kis dobozt mellénk a földre, majd viszonozza az ölelésem.
- Nem akarsz hozzám jönni - mondja. Nem kérdezi, saját magának válaszol.
- Nekem ez még korai, Chuck - bontakozom ki az öleléséből, és a szemébe nézek. - Még csak 19 éves vagyok, te meg még csak 21.
- Nem arra kértelek, hogy vállaljunk gyereket. Csak arra, hogy gyere hozzám.
- Miért olyan fontos ez neked? - teszem fel a kérdést, ami már hetek óta ki akar szökni belőlem.
- Apám három éve, mielőtt meghalt, azt mondta, hogy te olyan lány vagy, aki hozzám való. Azt mondta, hogy tegyek meg mindent, hogy az enyém legyél, mert csodálatos vagy - idézi fel apja utolsó szavait. Bizony. Chuck és én már három éve alkotunk egy párt, akkor voltam én tizenhat, ő pedig tizenkilenc éves, annyi, mint most én. A rajongás az első pillanattól kezdve fellelhető volt a kapcsolatunkban. Akkor én még balettoztam, Chuck anyukája pedig kislánykora óta rajongott a balettért. Egyik este Chuck elkísérte az anyját egy előadásra, melyben én játszottam a főszerepet. A műsor után az öltözőmben találtam egy csokor rózsaszín rózsát, rajta Chuck neve és telefonszáma. Hogy honnan szerezte a virágcsokrot olyan gyorsan, és kivel rakatta be az öltözőmbe, a mai napig nem tudom. Mindenesetre hazafele a metrón felhívtam a számot, és másnapra megbeszéltünk egy találkozót. Rögtön beleszerettem. Előtt még soha nem voltam szerelmes, de tudtam, hogy Chuck és én különleges párt fogunk alkotni. És így is lett. Kiderült eközben, hogy Chuck és én egy iskolába járunk, a kapcsolatunk pedig alighogy elkezdődött, már mindenki rólunk beszélt. Minden órámra elkísért, együtt ebédeltünk, reggel ő vitt iskolába, délután ő hozott haza. Ő volt az iskola fő rendezvényszervezője, én pedig a segédje lettem. Akkoriban örökké vele akartam lenni. Most is szeretem, sőt, szerelmes vagyok belé. De nem akarok semmit elsietni, mint például a házasság.
- Attól, hogy nem megyek hozzád, még nem hagylak el.
- Nem lehetek benne biztos.
- Ugyan miért nem? - kérdezem.
- Ha elfogadod ezt a gyűrűt, és a feleségem leszel, megnyugszom. Azt akarom, hogy a feleségem legyél. Be akarom bizonyítani, hogy szükségem van rád, és hogy senki mást nem szeretek úgy, mint te.
- Anélkül is bebizonyítod nekem, minden nap - mondom mosolyogva, de ő nem viszonozza azt. - Ennyire fontos ez neked?
- Nagyon - motyogja maga elé.
- Hát akkor...- Lenyúlok magunk mellé a földre a kis dobozért, Chuck kezébe nyomom, majd felállok, és szétnyitom az ujjaim magam előtt. - Igen.
- Hozzám jössz? - csillan fel a szeme a meglepettségtől.
- Igen - mosolygok. Vigyorogva tápászkodik fel csak az egyik térdére, majd kiveszi a hatalmas gyűrűt a dobozkából, és a gyűrűs ujjamra húzza az ékszert. Ezután a velem majdnem egy magas párom feláll, két kezével megfogja az arcom, és megcsókol. Mindig is csodásan csókolt, és most is kicsit megingok a lábaimon.
- Szeretlek - suttogja két csók között.
- Én is szeretlek - mondom a szájába, és szenvedélyesen csókolózni kezdünk.
