Prológus

*2005. november 28. hétfő*

  Újabb sulinap, újabb szomorú nap. Anya a rózsaszín fotelemben alszik a rózsaszín falú szobámban, a rózsaszín ágyneműs ágyam mellett. Már megint itt aludt. Felülök az ágyamban, majd odasétálok hozzá, hogy felébresszem, ugyanis nem szabad elkésnem az iskolából. Nagyon megijed, mikor felébred. Kiabálni kezd velem, amiért nem keltettem fel időben. Majdnem elsírom magam. Mikor ezt meglátja, sokszor bocsánatot kér, és szorosan megölel. Azt mondja, hogy menjek el pisilni, addig ő elkészíti a ruhámat. Megyek is. Közben pedig azon gondolkozom, hogy miért kiabált velem megint. Nagyon megijedtem. Halkan megyek vissza a szobába, mert nem akarom megijeszteni. Sokszor van az, hogy nem szereti, ha valami hangos meg fényes. A függönyöket is behúzta a szobámban. A fotelem mellett, amiben aludt, egy majdnem üres üveg van. Barnás színű folyadék van benne, olyan mint a karamell. Beleszagolok. Nagyon erős és büdös.

- Amphitrite! Nem szabad! A végén még megiszod előlem! - kiabál rám, majd rám mosolyog. Kiveszi a kezemből az üveget, és visszarakja a földre.

  Az ágyamon már ott van egy fekete nadrág és egy rózsaszín pulóver. Anya leveszi rólam a pizsamámat, és rám adja a kikészített ruhákat. Egy új bakancsot ad a lábamra, és beköti. Mondtam már neki, hogy tíz éves vagyok és be tudom kötni magamtól is, de olyankor mindig dühös lesz, ezért többször nem mondom.

- Gyere le a konyhába! Mindjárt viszlek iskolába, csak átöltözöm! - mondja, majd kimegy a szobámból. Előveszem az iskolatáskám, és belerakom a tankönyveim, meg egy könyvet, amit most olvasok. Harry Potter a címe. Készült már belőle film is, de anya nem engedi, hogy megnézzem. A könyvet pedig apa vette meg nekem pár napja. Felveszem a táskát a hátamra, és lemegyek a lépcsőn. Anya még nincs lent, de apa a nappaliban ül a kanapén, és az újságot olvassa.

- Szia Hercegnőm! - jön oda hozzám, és ad a fejemre egy cuppanós puszit, mire én csak vigyorgok.

- Jajj Harold, ne puszilgasd már azt a szegény gyereket egyfolytában! - szól rá anya apára. - Gyere Kislányom, elviszlek iskolába! - adja rám anya a kabátomat. Ez is egy új kabát, mert eddig még nem láttam.

- Felejtsd el, Elizabeth, hogy te viszed a gyereket iskolába! - szól rá apa anyára.

- Már miért ne vihetném? Én vagyok az anyja!

- Én meg az apja, hogy megakadályozzam.

- Ugyan miért tennéd? - kérdezi anya sipítva.

- Mert bűzlesz a whiskeytől, és még ki sem józanodtál.

- Nem vagyok részeg!

- Az kellene, hogy balesetet szenvedjetek, amiért ittasan vezettél!

- Én vagyok a gyerek anyja, én viszem őt iskolába!

- Felejtsd el! Gyere Kincsem! - vesz fel apa a karjaiba, másik kezébe pedig a táskámat viszi. Anya még kiabál valamit, de már nem hallom, mert már nem is vagyunk a házban. Apa beültet hátra a kocsijába, majd beül előre. Bekötöm magam, és már indulunk is.

- Anya most nagyon mérges - mondom apának, aki rám néz a visszapillantó tükörből. 

- Ne foglalkozz anyával, majd megbékél - mosolyog rám. - Sajnálom, hogy végig kellett ezt hallgatnod, Szívem!

- Már megszoktam, apa - mondom, mire apa már nem mosolyog, hanem szomorúan nézi az utat.

  Mikor megérkezünk az iskolához, apa kiszáll a kocsiból, és kinyitja nekem az ajtót.

- Légy jó, Kincsem! Délután jövök érted, rendben? - guggol le hozzám, és megigazítja a sálat a nyakamban. Elég hideg van.

- Rendben. Szeretlek - ölelem meg, és ő is megölel. Ezután bemegyek az iskolába a termünkbe. Már majdnem mindenki bent van. Az első órám irodalom lesz. Szeretem az irodalmat, mert szeretek olvasni. Leveszem a kabátom, és átváltom a cipőmet. Aztán leülök a helyemre, az első padba, és előveszem a tolltartóm meg az olvasókönyvet.

- Szia - ül le mellém a padtársam, Arnold. Szemüveges és szeplős. Nincsenek barátai. Ahogy nekem sincsenek. Még sose mondta ki a nevem. Szerintem nem tudja kimondani. Nem lepődöm meg. Elég furcsa. Mikor egyszer megkérdeztem anyát, hogy miért ez a nevem, azt mondta, hogy kérdezzem apát, neki fogalma nincs. Apa azt mondta, hogy Amphitrite egy görög istennő, aki a tengerek istennője. Apa görög, ezért kaptam a nevem egy görög istennőről.

- Szia Arnold - mosolygok rá.

  Az irodalomóra jól telik. Ms Bennett megint engem kér meg, hogy olvassak hangosan. Ilyenkor mindig hallom, hogy a hátam mögött nevetnek.

  Mikor kicsöngetnek, Ms Bennett kimegy a teremből. Mindenki beszélgetni meg hangoskodni kezd. Én előveszem a Harry Pottert, és azt olvasom. Egyszer csak valaki hangosan nevetni kezd.

- Nézzétek, Különc Akárki megint olvas! - mutat rám Mike. Megint sírni kezdek, mire még jobban nevetnek. Aztán csattanás, és csönd. Nem tudom, miért. Kipislogom a könnyeim, és akkor látom, hogy Mike az arcát fogja, előtte pedig Marco és Zack áll. Marco a tenyerét dörzsölgeti. Talán ő pofozta meg Mike-ot.

- Előbb tanuld meg a nevét, Gyökér Mike! - mondja neki Zack, aztán mindketten odajönnek hozzám.

- Jól vagy? - kérdezi Marco.

- Igen. Nem fáj a kezed? - kérdezem.

- Megérte - mosolyog rám, majd megsimogatja a vállam.